Menedékház 3.

Fölsorolás fekhelyeimről

Kezdetre nem emlékszem

Később jöttek a rácsok.
Tudom: vállam se fért ki,
bár fuldokolva féltem.

S hogy kurta lett a pokróc,
apám s anyám közébe
vertem magamból éket.
Már szakadásra mentség
lehettem öntudatlan.
Nem kapocs: választóvíz.

S homályosan, hogy pállott
és púpos matrac dombján,
nyújtva, negyedmagammal,
falun, agyagos nyárban,
és megint rokonoknál:
ferencvárosi roskadt
díványon fejtől-lábtól:
hajónak hinni jó volt.

Későbbről tiszta minden:
két szék között egy újabb,
pokróccal egyengetve.
Soroljam? Került úgy is,
három évig önálló
heverőn lelt a hajnal,
épp mikor megkettőző
tűzben osztottam volna.

És néhány átmenet még:
szállodák, szalmazsákok,
sátrak, padok és semmi,
félórákra megismert
rugók, huzatok, kócok,
réti fű, kazal, izzadt
vonatfülkék, barátok
hálózsákja a parton.

Elnökök, partizánok
háltak, szűkvállú, sápadt
lettem, és néhány centit
még rövidül kabátom.

Szűk lesz e fotelágy is.
Összecsukható éjek
árkolnak, éber csöndet
őrzők számon. Szerelmem,
nézd: kifestőkönyvet vettem
meg sem fogant fiunknak.
Nyugodj: fél ország fekszik
közöttünk.

                   Úgyse hír tart
erősnek, mitől volnék
szomorú hát?
                   Most est jő,
s jó e játék, hogy gondos
tűnődésben marasztal
hétalvók a fecsegők közt.